ESEMÉNYNAPTÁR

Szeptember 1. Nyitás – A beszoktatási időszak kezdete.

Névnapok, születésnapok ünneplése 

  • A gyermekek névnapja, illetve születésnapja  ünneplése az egész év során történik.
  • Gyertyát gyújtunk, majd a gyermekeket az általunk előre elkészített ajándékkal lepjük meg, a csoporttal együtt elmondjuk, illetve elénekeljük az ünnepelt kedvenc mondókáját, dalát.

Szeptember 1 – november 30. –  „Ősztündér” ünnepkör 

  • Őszi versek, mondókák, éneke, dalos játékok tanulása, ismétlése.
  • Napszaknak megfelelő köszönési formák, majd az ősz témájához kapcsolódó fejlesztési anyagba ágyazott angol alapszavak elsajátítása.
  • Őszi ihletésű utánzó játékok a mindennapos testmozgások során.
  • Őszi séták során a természet megfigyelése, termések gyűjtése.
  • Őszi gyümölcsök, zöldségek megismerése, kóstolása, azok különféle formáinak megfigyeltetése, megnevezése.
  • Őszi témájú manuális foglalkozások tervezése és megvalósítása.

Szeptember 03. – Első szülői értekezletünk

Október

Október 04 – Állatok világnapja

Október 14. – „Szüreti bál”– alapítványi jótékonysági bál

Október 31. – Mindszenthavi mulatság-családi délután

  • Szülőkkel közösen különböző ötletes töklámpás faragással búcsúztatjuk az őszt.
  • Őszi témába ágyazott rövid gimnasztikai gyakorlatokat végzünk a gyermekekkel és a szülőkkel közösen.
  • Képes illusztrációk, természetes dekoráció és szemléltetőeszközök segítségével elmondjuk a közösen tanult verseket, mondókákat, dalokat.
  • Zöldség,gyümölcssalátát és gyümölcslét készítünk a szülőkkel közösen, majd el is fogyasztjuk azokat.

December 01-február 16.„Hóvarázsos ünnepelő”- Téli ünnepkör

  • Télhez kapcsolódó versek, mondókák tanulása, éneke éneklése.
  • Télapó várása- énekekkel, versekkel, Télapónak címzett „levéllel” készülődünk.
  • Téli dekoráció készítése a gyermekekkel közösen, majd a bölcsőde díszítése.
  • A téli ünnepkörnek megfelelő témájú manuális foglalkozások megszervezése és lebonyolítása.
  • Az ünnepekhez, időjáráshoz illeszkedő angol nyelvű mondókák, dalok és játékok elsajátítása, valamint az óvodai élethez kapcsolódó tevékenységek során az angol nyelvű szókincs bővítése a korábban tanult szavak ismétlése mellett.
  • A téli időjárás jellemzőinek közös megismerése különféle tevékenységeken keresztül
  • Adventi várakozás, készülődés karácsony ünnepére. Az adventi időszakban minden hétfőn gyertyát gyújtunk, éneklünk az adventi koszorút körülállva.
  • Mézeskalács sütés, karácsonyi ajándék készítése a szülőknek.

December 4. – Szent Borbála napja

  • Virágrügyes gyümölcságat helyezünk el a csoportszobában, mely karácsonyig virágba borul.

December 5. –  Télapó érkezése

  • Meglátogat minket a Télapó, akinek elénekeljük a róla tanult énekeket, verssel kedveskedünk neki.
  • A Télapó minden gyereknek átadja a Családi Bölcsőde nevelői által készített, névre szóló ajándékot.

December 6.-Családi adventi készülődés

Adventi koszú készítése családonként, kézműveskedés, mondókázás, éneklés

December 13. – Luca nap

  • A Luca napi hagyományhoz illeszkedő kis mondókát tanulunk, körjátékot játszunk, egymásnak jókívánságokat mondunk.Luca búza vetése

December 16. – mézeskalács sütése

  • A gyermekekkel közösen gyúrjuk, nyújtjuk és szaggatjuk a tésztát.
  • A nevelők megsütik a mézeskalácsot, majd a gyermekek a nekik tetsző módon, az előkészített alapanyagokkal díszíthetik a süteményt.
  • Becsomagoljuk a süteményt a gyermekek által készített apró ajándékkal együtt, ezt fogják karácsonykor a szülőknek ajándékozni.

December 19. – fenyődíszítés a gyermekekkel együtt

December 21. – karácsonyi ünnepség a Gyöngyszem nagy családdal

  • A gyermekekkel közösen elmondjuk a tanult verseket, mondókákat, elénekeljük a karácsonyi énekeinket.
  • Elmondunk 1-2 angol nyelvű mondókát is, melyet az elmúlt időszakban sajátítottak el a gyermekek.
  • A szülőkkel közösen gyertyát gyújtunk, éneklünk, majd megajándékozzuk a szülőket és a gyermekeket.
  • Megvendégeljük a szülőket és a gyermekeket teával és kaláccsal.

Január 6. Vízkereszt – karácsonyfa bontás

Január 7-től farsangi dekoráció készítése, jelmezkészítés, farsangi versek, dalok tanulása.

Február 2.  Jótékonysági Bál a farsang jegyében

Február 9 – 13. – farsangi hét 

  • A Családi Bölcsőde farsangi dekorálása, örömteli játékok szervezése.
  • Minden nap 1-1 téma köré csoportosítva jelmezt öltünk, játszunk.

Február 22. – farsang

  • Délelőtt játszunk, „mulatozunk” a gyermekekkel, majd 09-tól 17 óráig jelmezekbe bújva, a szülőkkel közösen ünneplünk. Fánkkal, meleg teával kínálunk minden résztvevőt.

Február 15 – május 15 – „Tavasztündér ünnepkör”

  • Tavaszi díszbe borul a Családi Bölcsőde. Tavaszi sétákat szervezünk a környék zöld övezetében. Megfigyeljük a természeti jelenségeket, az időjárás változását, a környezet alakulását hétről-hétre.
  • Az évszaknak megfelelő dalanyag, versek tanulása.
  • Tavaszi virágok megismerése, rajzolása, festése.
  • Húsvét előtti piaci séta alkalmával megfigyeljük a csibéket, nyulakat, kiskacsákat; azokról beszélgetünk, azokat különféle technikákkal ábrázoljuk.
  • Tavaszi veteményezés a kiskertünkben,a Családi Bölcsőde kertjében.

Március

Március 10. – Tavasztündér bálja – jótékonysági bál a gyerekekért

Március 12. – Séta a városban – szobrokhoz virágot helyezünk el

Március 13. nemzeti ünnepünk, március 15. ünneplése.

  • Kisgyermekek lévén nem részletezzük az ünnep eseményeit; zászlót festünk, kokárdát készítünk, verset tanulunk a magyar zászlóról.

Március 22 – Víz világnapja 

Március 23-tól húsvéti készülődés

  • Dekoráció készítése, népszokások megismerése, húsvéti versek, locsolóversek tanulása.
  • húsvéti kézműves délután a szülőkkel

Április 

  • Húsvét– tojásfestés, locsolkodás, húsvéti barkácsolás
  • Anyák napi készülődés– anyák napi verse, dalok tanulása, édesanyáknak ajándék készítése.

Április 22. – Föld napja

Április 20. – Vadasparki látogatás

Május 2. – Anyák napi köszöntés

  • Édesapákkal közös program, ahol az apukák megvendégelik az anyukákat, gyermekeket. A gyermekek a tanult versekkel, énekekkel és az általuk készített ajándékkal köszöntik édesanyjukat. Fotók itt

Május 10. – Madarak,Fák napja

Május . Gyermeknappal egybekötött évzáró,ballagás

  • ugrálóvár, udvari közös játékok a szülőkkel,kézműveskedés
  • Elbúcsúztatjuk azokat a gyermekeket, akik óvodába indulnak ősszel.

Június 01- Augusztus 31. – Nyári ünnepkör

  • Mesenapok szervezése. A gyermekek különféle mesehősöknek öltöznek be; a már jól ismert meséket eldramatizáljuk, és lehetőséget biztosítunk új mesék kitalálására.
  • Pancsoló napok és vízi játékok
  • Rajzolás, festés, játék a szabadban

Játszóház szervezése

Június 16. – Apák napja – nagy családi nap a családokkal

  • Szombati napon rendezzük, hogy ne jelentsen nehézséget a szülőknek a részvétel.
  • vetélkedők, kerti party, anyukák főznek bográcsban, kézműveskedés stb.

Június-Augusztus 31. – Nyári táborok szervezése.